Kihagyás

Szakmai Önreflexió

Oktatóként szeretnénk ösztönözni a hallgatókat minél több tudás és gyakorlat elsajátítására. De szeretnék, ha az elért eredményeket az osztályzat is tükrözze. Ezért az alábbi lehetőséget kínáljuk a hallgatók számára. A lehetőség azoknak a csapatoknak szól, akik nem csak "megcsinálták" a projektet, hanem képesek tudatosan reflektálni arra, hogyan dolgoztak együtt, milyen módszereket használtak, és ezek hogyan járultak hozzá az eredményhez. A féléves jelentés és a később elkészítendő szakmai önreflexió célja nem a mennyiségi beszámoló, hanem a bizonyítékokra épülő, szakmailag megalapozott értelmezés: mit csináltatok, miért úgy csináltátok, és ennek mi lett a következménye. Ehhez elengedhetetlen a konkrétumokkal alátámasztott állítás (commit, issue, MR stb.), valamint az őszinte, csapat szintű visszatekintés arra, hogy mi működött jól és mi nem. A cél az, hogy a leadott munka ne csak "it works" szinten legyen jelen, hanem látszódjon mögötte a szoftverfejlesztési gondolkodás, a közös felelősség és a tudatos fejlődés is.

Az alábbi pontok mindegyikének együtt kell teljesülnie

  1. A lehetőség csak azoknak szól, akiknek a csapat minden tagja szeretne jeles érdemjegyet kapni, kivétel nélkül.
  2. A csapat összesen elért pontszáma legalább 480 vagy annál több.
  3. A csapat közösen készít egy szakmai önreflexiót.
  4. A gyakorlatvezető az önreflexió tartalma és a féléves munkavégzés (beleértve az óra aktivitását és professzionális hozzáállását is) alapján jeles érdemjegyet ítélhet a csapat minden tagja (mindenkinek vagy senkinek) számára, még akkor is, ha a szétosztás után az egyéni pontok nem érik el a ponthatárt.

Hogyan lehet élni ezzel a lehetőséggel?

Az önreflexióhoz az alábbi sablont kell használni: reflexió sablon. A gyakorlatvezetőnek a határidőig el kell küldeni e-mailben. A gyakorlatvezetőt szóban, az órán is tájékoztatni kell a szándékotokról, hogy élni szeretnétek ezzel a lehetőséggel.

Időt kell rá szánni!

Javasoljuk, hogy a határidő előtt legalább 2-3 héttel kezdjetek el dolgozni rajta, hogy legyen idő a csapaton belüli egyeztetésre és a gyakorlatvezetővel való konzultációra is, még akkor is ha a csapat összpontszáma még nem ismert.

Szükség esetén változtatjuk az érdemjegyet

A szorgalmi időszak végén, amikor a csapatok szétosztják a pontokat, az önreflexió nélküli érdemjegy beírásra kerül a Neptunba. Amennyiben a csapat leadja az önreflexiót, és a gyakorlatvezető úgy ítéli meg, hogy az alapján jeles érdemjegy adható, akkor a vizsga időszak elején a gyakorlatvezető módosítja az érdemjegyet a Neptunban.

Gyakran ismételt kérdések

Pontok

  1. Ha a leimplementált feature-ökből több mint 180 pontunk lenne, akkor azokat is tüntessük itt fel?

    • Igen, a jelentésbe minden elvégzett munkára kiváncsiak vagyunk.
  2. Ha adtunk volna pledge pontokat, de a másik csapat nem végezte el a saját oldalát akkor is tüntessük fel?

    • Igen, az összes pledge-re szánt pontra kíváncsiak vagyunk.
  3. Ha kaptunk volna pledge pontokat, de nem teljesítettük a feature-t akkor is tüntessük fel?

    • Igen, de jelöljétek, hogy ezek nem valós pontok.

Befektetett erőforrás

  1. Számolni kellett volna a feladatra ráfordított időt?

    • Nem, ez nem vártuk el, nemis ez alapján értékeljük a reportot, de kíváncsiak vagyunk, nagyság rendileg mennyi időt áldoztatok rá.
  2. Hogyan becsüljük meg a ráfordított időt?

    • Minden task-hoz minden csapattag írja le, hogy szerinte kb hány órát foglalkozott a projekttel. Ebbe a meetingek vagy bármilyen csapattagok közötti interakció is beleszámít. Ha ez meg van, összesítsétek (alsó korlát) majd szorozátok be 1.5-tel (felső korlát). Fontos: Próbáljátok meg egyénileg összeírni ezeket az órákat, hogy ne befolyásoljon mások válasza. Egyáltalán nem gond, ha nagy az eltérés a befektetett időnél. Nem feltétlenül rossz, ha valaki egy task-re kevés időt szánt és nem feltétlen jó, ha valaki sokat szánt rá.
  3. Van minimum/maximum óraszám amit el kell érni, hogy megkapjuk az 5-öst?

    • Nincs, nem is lehet ilyen metrikát alkalmazni, hiszen minden fejlesztő másban jó. Lásd Belbin roles.

Bizonyítékok

  1. Milyen formátumú GitLab linkeket várunk el?

    • Minél specifikusabbakat. Ha lehetséges, akkor a pontos commit-ra/issue-ra mutató, szűrt commit/issue listára mutató, adott branchre mutató, adott fájlnak az adott sorára mutató linkeket.
  2. Ha valami offline/nyom nélkül/privát üzenő csatornán történt, hogyan hivatkozzunk rá?

    • Szövegesen leírva, hogy mikor és hogyan történt. Például: 2026.04.11 Discord szavazás vagy 2026.03.06 személyesen az óra után. Ha valaminek nincs nyoma, valószínűleg nehéz lesz előkeresni.
  3. Hány hivatkozás elégséges egy állításhoz?

  4. Ha egy feladatot több branch/commit/MR tartalmaz, melyiket linkeljem?

    • Ha lehetséges bontsátok szét kisebb részekre, amit az egyes linkek igazolnak. Azon ritka esetekben ahol ez nem lehetséges akkor az összeset linkeljétek.

Szöveges tartalmak és terjedelem

  1. A „15-20 mondat" / „5-10 mondat" számításába beleszámítanak a felsorolások és a hivatkozások?

    • Ezek csak ajánlások, nem kell szigorúan ennyi mondatot írni. Próbáljatok meg tömörek, de lényegre törőek lenni. Nem kilóra fogjuk nézni, lehet 15 mondat is túl sok, de lehet 20 mondat is kevés, ha nincs benne értelmes tartalom. Kerüljétek a szószaporítást (bullshit).
  2. Az „Összefoglaló" szekciókban lehetnek bullet pointok, vagy szigorúan folyószöveg kell?

    • Folyószöveget várunk el.
  3. Miről célszerű írni és miről nem?

    • Célszerű azokat az eseményeket leírni amelyek érintették a fejlesztés menetét vagy a csapatot. Nem célszerű olyanról írni, ami nem kapcsolódik a tantárgyhoz vagy más csapatra is igaz lehet. Pl.: Sok volt a ZH :(.
  4. A feature-öknél ki dönti el, hogy „érdemes volt-e lefejleszteni"?

    • Ez egy retrospektív vélemény, vagyis ti. Nyilván értjük hogy utólag esetleg könnyebb okosabb lenni. Ezt a kérdést tegyétek fel magatoknak: Több pontot kaptunk volna, ha ehelyett a feature helyett másba fektetjük az energiát? Miért?
  5. Nem implementált feature-ök: mennyire részletes indoklás várható?

    • Elég egy mondat, hogy mi akadályozott meg titeket a lefejlesztésében. Itt se a mennyiség számít inkább az hogy egy másik szakmabeli aki nem ismeri a kurzust, a projektet se az megértse.
  6. A szekciók egyéni vagy csapat-szintű reflexió legyen?

    • Minden szöveges összegzés csapat-szintű kell legyen. Természetesen lehet utalni egyéni munkákra és szerepekre, pl. "a kérdésben az általunk választott projekt menedzser hozta meg a végső döntést", de az értékelés csapat szintjén fog történni.
  7. Ha a csapat dinamikája negatívan befolyásolta a projektet, írjunk róla nyíltan?

    • Igen, ha az nem ujjal mutogatás. A csapat együtt lesz sikeres és együtt bukik. A cél a szakmailag megalapozott vélemény megfogalmazása nem a hibás keresése.